Címlap

Tudományos hírek

10 már
A NeurotechEU nőnapja
Romániában tartották a NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés harmadik nőnapi konferenciáját. A rendezvényen egyrészt a természettudományokkal, technológiákkal, mérnöki tudományokkal és matematikával foglalkozó nők helyzetére akarták a figyelmet felhívni, másrészt követhető modelleket mutattak be a kutatói életpályájuk kezdeti szakaszában járó nőknek.
10 már
Egyetemi kutatóközpont a zöld jövőért
Új alapokra helyezi a biodiverzitás, a klímaváltozás, a fenntartható fejlődés, valamint a vízgazdálkodás vizsgálatát a Debreceni Egyetem (DE). A folyamatban meghatározó stratégiai szerep jut a tavaly létrehozott Biodiverzitási, Vízgazdálkodási és Klímaváltozási Koordinációs Kutatóközpontnak – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón.
09 már
Szívből a szívről
Az ország vezető kardiológusai osztják meg tapasztalataikat a Debreceni Egyetemen szerdán kezdődött 28. Debreceni Kardiológiai Napokon. A négynapos rendezvény fókuszában ezúttal a koszorúérbetegség, a szívritmuszavarok, a szívelégtelenség, illetve ezek megelőzése áll.
28 feb
Kitüntetett debreceni matematikus
Páles Zsolt akadémikus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet professzora nyerte el a szegedi Acta Scientiarum Mathematicarum folyóirat szerkesztőbizottságának javaslatára a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet.
24 feb
NeurotechEU – támogatás posztdoktoroknak
A Debreceni Egyetem kutatói is jelentkezhetnek a NeurotechEU ösztöndíjpályázatára, mellyel a neurotechnológiával foglalkozó posztdoktorokat kívánja támogatni a nemzetközi szervezet. A partneregyetemek 15 posztdoktora nyerheti el első körben az ösztöndíjat.
24 feb
Egyetemünk hírei az Alföld TV-n
Egyedülálló ösztöndíjrendszer, kitüntetések, innovatív húskészítmények, reményt nyújtó óvodások, Marco Rossi és Komondor az egyetemen – ismét a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított a Díszudvar magazin.
23 feb
Múlt, jelen és jövő a radarfejlesztésben
A radar története címmel Balajti István, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Mechatronikai Tanszék egyetemi docense tart előadást a Science Caféban március 1-én, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltban (Debrecen, Csapó u. 30.).
16 feb
Több milliárdos támogatás a jövő kutatóinak
Mintegy 8 milliárd forintot költ a PhD-képzés és a tudományos életpálya támogatására az országosan egyedülálló Kiválósági PhD-Ösztöndíjjal és kiegészítő támogatással a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) és a Debreceni Egyetem. A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentették, hogy professzori ösztöndíjat is létrehozott a fenntartó alapítvány.
09 feb
Internetes trükkökről a Science Caféban
Folytatódik a Debreceni Egyetem idén 10 éves fennállását ünneplő, 2013-ban indított tudományos ismeretterjesztő sorozata. A Science Café idei első rendezvényén Kiszolgáltatott-e a fogyasztó az internet sötét trükkjeivel szemben? - Internetes átverések, trükkök egy fogyasztóvédő szemével címmel Hajnal Zsolt, az Állam- és Jogtudományi Kar Európa Jogi és Nemzetközi Jogi Tanszék docense tart előadást.
06 feb
Fókuszban az egyetemi hallgatók
A Debreceni Egyetem hallgatóit támogató lehetőségekről, fejlesztési célokról, feladatokról és együttműködési területekről egyeztetett február 3-án a DE hallgatói és doktorandusz önkormányzatával az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma és az egyetem vezetése.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.