Címlap

Dr. Alisa Erika Koch (USA) - ÁOK, 2015. november 28.

Dr. Alisa Erika Koch díszdoktori avatása a Debreceni Egyetemen 2015. november 28.

 

Alisa Erika Koch a University of Michigan, Divison of Rheumatology, Ann Arbor, Michigan, USA vezető professzora. Évtizedek óta fejt ki nemzetközileg elismert, kimagasló klinikai, oktatói és kutatói tevékenységet a reumatológia, immunológia és belgyógyászat területén. Mielőtt Michiganbe került, docensként, majd professzorként dolgozott a chicagói Northwestern Egyetemen 1992-2003 között. Két éve a Lilly vezető orvosi tanácsadója is. Kutató érdeklődése közé tartozik az arthritisek pathogenezise, ezen belül a chemokinek, cytokinek, angiogenezis szerepe. Tudományos munkásságára jellemző, hogy eddig több mint 220 közleménye jelent meg, melyek citációja több mint 15.000. Eddig összesen száz tudományos pályázat nyertese. Több mint 50 tudományos folyóirat szerkesztője vagy állandó bírálója. Alisa Erika Koch professzor mindig is szívesen emlékezett magyar gyökereire. Több alkalommal hívtuk meg magyarországi reumatológiai konferenciákra, így Debrecenbe is. Már 1992-ben megkezdődött a Reumatológiai Tanszék kollaborációja Koch professzorral. A gyümölcsöző, az arthritis témakörében végzett kollaborációs tevékenység eredményeként több, mint 50 közös közlemény született. Kimagasló tudományos, oktatói, közéleti tevékenysége, magyar vonatkozása, az egyetemmel több, mint 20 éve ápolt gyümölcsöző kapcsolat alapján mindenképpen megérdemli, hogy egyetemünk díszdoktorrá avassa.

Professor Alisa Erika Koch is a full professor at the Division of Rheumatology, University of Michigan, Ann Arbor, Michigan, USA. For decades, she has been performing internationally acclaimed, outstanding clinical activities, education and research in the field of rheumatology, medicine and immunology. Before moving to Michigan, she had worked as associate professor and then full professor at Northwestern University, Chicago between 1992-2003. She has been chief medical advisor to Lilly for 2 years. Her major scientific interest covers the pathogenesis of arthritis, the role of chemokines, cytokines and angiogenesis in joint inflammation. Her scientific work includes more than 220 peer-reviewed papers with a citation of more than 15,000. She has been awarded almost 100 scientific grants. She is an editor or reviewer of more than 50 scientific journals. Professor Alisa Erika Koch has Hungarian roots. Besides, she has visited our country and also Debrecen many times when he was invited to rheumatology conferences. She has built up a collaboration with the Department of Rheumatology since 1992. Our fruitful research collaboration in the field of arthritis resulted in more than 50 publications. Because of her outstanding career as a researcher, scholar and clinician, as well as her close relationship with Hungarian colleagues, she definitely deserves to receive the Doctor Honoris Causa title from our university.

Frissítés dátuma: 2017.08.14.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.