Címlap

Dr. Matolcsy György (H) - GTK

Matolcsy György Huba 1955-ben született Budapesten. 1977-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdászdiplomát szerzett. Diplomájának megszerzése után egy évig az Iparszervezési Intézet munkatársa, 1981-ig a Pénzügyminisztérium ipari főosztálya, illetve 1985-ig a miniszteri titkárság főelőadója, majd osztályvezetője volt. Ezt követően 1990-ig a Pénzügykutató Intézet munkatársa, később tudományos főmunkatársa.

1991 januárja és szeptembere között a Privatizációs Kutatóintézet igazgatója volt, ezt követően három éven át a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban a magyar kormány képviselője. 2000-ben gazdasági miniszterré nevezték ki. A 2010-es országgyűlési képviselő választást követően a kormány nemzetgazdasági minisztere. 2013. márciusától a Magyar Nemzeti Bank elnökének nevezték ki, újabb hat évre szóló kinevezését a napokban vette át.

Összes közleményeinek száma 138, ebből 95 tudományos közlemény. Tizenhat könyv szerzője, három könyv szerkesztője, továbbá tizenhárom könyvrészlet írását tudhatja magáénak. Az „Egyensúly és növekedés” című könyve angol nyelven is megjelent 2015-ben.

2019-ben kezdeményezésére alakul meg a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán a Magyar Nemzeti Bank Tanszék. A Magyar Nemzeti Bankkal, valamint Matolcsy György úr személyével kialakított kapcsolatok szervesen illeszkednek a GTK stratégiai elképzeléseihez, melyben kiemelt szerepet kap a gazdaságtudomány, ezen belül a pénzügy-számvitel, a vállalatgazdaságtan, a vállalkozásfejlesztés oktatási-kutatási palettájának bővítése, a monetáris eszköztár részletes megismerése.

Frissítés dátuma: 2019.03.19.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.