Hallgatói szervezetek

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) az egyetem hallgatóinak érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezete. A felsőoktatási törvény erejénél fogva a hallgatói önkormányzatnak a doktorandusz hallgatók kivételével minden hallgató a tagja, függetlenül attól, hogy tanulmányait milyen képzési és finanszírozási formában folytatja. Ebből az alapelvből következik, hogy minden hallgató választó és választható. A hallgatói önkormányzat képviselőit és tisztségviselőit a hallgatók általános, közvetlen és titkos választások útján választják meg. A doktori képzésben részt vevők érdekeit a Doktorandusz Önkormányzat képviseli.

Debrecenben a hallgatói önkormányzat kétszintű szervezet. Az EHÖK mellett és egyben annak részeként működnek a kari HÖK-ök, amelyek kari szinten képviselik a hallgatókat, képviselőket delegálnak a különböző egyetemi és kari testületekbe. A kari HÖK-ök fontos feladata a szűkebb értelemben vett közösségek, azaz a saját karuk hallgatóinak összefogása, a hallgatói élet szervezése, a felmerülő problémák gyors, igazságos és hatékony kezelése, az egyetemi élet felpezsdítése. Az egyes szakterületeken ellátandó operatív feladatokra jönnek létre az EHÖK bizottságai és egyéb szervezeti egységei, melyek a következők: Egészségügyi Bizottság, Környezetvédelmi Bizottság, Közművelődési és Rendezvényszervezési Bizottság, Külügyi Bizottság, Kollégiumi Felvételi és Szociális Bizottság, Egyetemi Kollégiumi Bizottság, Karrieriroda, Sportiroda. Az EHÖK és a kari HÖK-ök egyik legfontosabb feladata a hallgatói kulturális és szórakoztató rendezvények szervezése. Az EHÖK munkájának sikerességét bizonyítja, hogy az elmúlt években számos olyan programot sikerült megszervezni, amely több kar hallgatói számára kínált közös kikapcsolódási lehetőséget.

A DE Doktorandusz Önkormányzata (DE DÖK) a doktoranduszokkal kapcsolatos érdekképviseleti feladatok ellátása mellett a doktoranduszok számára rendezvényeket, konferenciákat szervez, részt vesz a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) munkájában, valamint kapcsolatokat épít más hazai és külföldi felsőoktatási intézmények doktorandusz szervezeteivel.

A Hallgatói Önkormányzat és a Doktorandusz Önkormányzat közötti koordinációs feladatokat látja el a DE Hallgatói és Doktorandusz Képviselet (DEHDK), amely emellett az EHÖK és a DÖK sajtó- és kommunikációs feladatait végző PR- és Sajtóirodát működteti, továbbá részt vesz az EHÖK és a DÖK külkapcsolatainak építésében.

Frissítés dátuma: 2017.09.01.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.