Címlap

Dr. Woynárovich Elek (H) - TTK 2003. május 24.

Dr. Woynárovich Elek, a Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori professzorának díszdoktori avatása a Debreceni Egyetemen 2003. május 24.

 

Dr. Woynárovich Elek – egyetemünk címzetes egyetemi tanára – a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1937-ben természetrajz-kémia szakon diplomázott, majd 1938-ban állattanból doktorált. Alma materétől az arany-, a gyémánt és a vasoklevelet is megkapta. Dolgozott többek között az MTA Tihanyi Biológiai Kutatóintézetében, a KLTE Álattani Tanszékén, az Agroinvest és a Haltenyésztési Kutatóintézetben. Negyven évvel ezelőtt, 1963-ban egyetemünkön indította el a hidrobiológia oktatását, s megszervezte az 1965-ben induló szakképzést is. 1968-tól főként a FAO halászati szakértőjeként 16 országban dolgozott kiemelkedő eredménnyel a fejlődő országok tropikus és szubtropikus haltenyésztésének fejlesztésén. Mintegy 50, döntően idegen nyelvű szakkönyv és 200 publikáció szerzője, s jelenleg is könyvet ír, "Vizeinkről mindenkinek" címmel. Közvetlen tanítványainak száma meghaladja a százat, közöttük akadémikussal és tudományok doktoraival is. Munkássága alapján 1990-ben a World Aquaculture Society tiszteletbeli örökös tagjává választották, s a stockholmi Innovation for Development Association első halászati díjazottja lett. A magyar hidrobiológia és haltenyésztés érdekében itthon és külföldön kifejtett tevékenységének elismeréséül 1993-ban Széchenyi-díjban részesült.

 

Frissítés dátuma: 2017.08.15.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.